Befolyásolnak-e bolygók vagy az asztrológus?

Az asztrológia képes arra, hogy a saját eszköztárának segítségével, feltárja, mi az, ami megvalósulhat egy emberi élet során és mi az, ami biztosan nem. Nem a szándékokat „látja” hanem a lehetőségeket, a döntéshelyzeteket a sors és adottság kérdéseit az emberi jellem és sors által kijelölt korlátokat. Azt hogy hogyan képes látni ezt az asztrológia annak nagyon egyszerű „oka” van. Az asztrológia feltételezi a párhuzamot az idő minősége és az idő minőségével egyidőben zajló események vagy változások között.

Az asztrológia eszköztára a bolygó- és állócsillagok és a zodiákus, házrendszer olyanok, mint az olvasáshoz szükséges betűkészlet. A betűknek önmagukban is van hangzásuk, van jellegzetességük, csakúgy, mint az asztrológiában a bolygóknak is van saját minőségük, jelentésük. Azonban ezek a bolygók csak akkor tudnak megnyilvánulni valamilyen minőségben, ha jelzővel is illetjük. Ezek a jelzők a zodiákus alakjai lesznek. Ha visszatérünk a betűkhöz, akkor azt tudjuk mondani, hogy éppen úgy, amikor a betűk szavakat alkotnak. Tehát a bolygók és a zodiákus „szavakat” alkotnak, amelyek megnyilvánulása a házakon keresztül történik. Tehát a szavak értelmes mondattá állnak össze. Ezeknek az eszközöknek a segítségével kapunk egy „történetet”, amely nem más, mint az adott időpillanat az adott konstelláció asztrológia szimbólumokkal megjelenített formája. Az asztrológusnak ezért nincs más és több szerepe a tanácsadások során, mint egy tolmácsnak. Az a dolga, hogy lefordítsa a történetet a szimbólumok nyelvét, amit a konstelláció jelenít meg. Nem azt mondja, hogy a bolygók születéskori állása „hat” az emberre, befolyásolja az ember sorsát, hanem leíró módon feltárja a szülött sorsának, személyiségének determináltságát és ezen a determináltságon belül a lehetőségeit.

Gyakran gondolják azt az emberek, hogy: elmegyek az asztrológusomhoz, majd az megmondja, hogy mit tegyek! Tévedés! Egy asztrológusnak nem az a dolga, hogy orákulumként megmondja, hogy mit kell tennie a kérdezőnek, mert ebben a pillanatban az asztrológus átvenné a döntést a kérdező helyett! Ez egyrészt etikailag mérhetetlen módon kifogásolható, másrészt sosem szabad túlértékelni egy asztrológus szerepét! Tolmács, fordító, akinek a közvetítés a szerepe! Ennyi és nem több! Amikor valaki azért megy asztrológushoz, hogy az megmondja neki, döntéshelyzetben hogyan cselekedjen, akkor nem  azt az információt akarja megkapni, ami a „jó” döntéshez viheti, hanem a felelősséget akarja áthárítani az asztrológusra! Elvárja a tanácsadótól, hogy előírja neki a helyes cselekedet. Az asztrológus nem előíró módon ad tanácsot, hanem az adott kérdés függvényében leíró módon.

Az általam képviselt „asztrológiai iskola” elsődleges megközelítése a szülött életfeladatának feltárása után, segítséget nyújtani abban, hogy tudatos cselekvő emberként, ne pedig tudattalanul az események elszenvedőjeként valósítsa meg vagy élje át az életét. Ezzel a mondatommal már ellentmondásba is kerültem önmagammal, hiszen ha mint asztrológus, ki tudnám jelölni egy ember számára a feladatát, vagyis, hogy mit is kell tennie, már előíró módon járnék el. A következőkben szeretném eloszlatni az ellentmondást.

A tanácsadások lényeg maga a tanács. Ez azt jelenti, hogy amíg a kérdező nem teszi fel a kérdését, addig az asztrológusnak nincs is dolga. Hiszen tanácsot csak akkor lehet adni, ha tanácstalanság van. Tanácstalanság egy ember sorsában pedig akkor van, amikor bizonytalan a jelenben, nem érti a múltat, vagy nem látja a jövőt. A tanács szó jelentésében benne van az, hogy valamit javaslunk, valamit, amit az adott helyzetben a legjobb, vagy a legtanácsosabb tenni egy remélt végkimenetel tekintetében. Azonban a remélt végkimenetel, amelyre a tanácskérő vágyik, nem feltétlenül egyezik meg minden esetben a sorsában létrejövő végkifejlettel egy adott ügy tekintetébe. Az asztrológus tanácsot pedig nem tud adni, csak annak megfelelően, hogy a sorsában meglévő (determinált) végkimenetel szempontjából, mit tanácsos tennie! Ezért az elv az, hogy fel kell tárni a kérdező előtt a választási lehetőségeket, fel kell kínálni számára a szabad döntés lehetőségét, amely által beteljesítheti a sorsát. Valljuk meg őszintén...mi emberek a mai korban úgy reagálunk, hogy szeretnénk magunk alakítani az életünket és ezt el is hisszük, hogy magunk vagyunk saját sorsunk kovácsa. Pedig ez nem így van, de ezzel csak akkor szembesülünk, amikor az eseményeket passzív módon elszenvedjük, tehát azt éljük meg, hogy velünk történnek az események.

A tanácsadások során gyakran megkérdezik tőlem, hogy miért is születtem, mi a dolgom a földön? A legtöbb embernek ez egy teljesen értelmetlen és szükségtelen filozófia kérdés, amely ráadásul eléggé egyetemesen hangzik. Lehet filozófiai értelemben oka a születésnek? A válaszom az, hogy lehet, és képes is rá az asztrológia, hogy ezt megválaszolja. Lehet az a célja egy ember születésének és életének, hogy átélje azt, hogy gondoskodnia kell. Itt a mondat módbeli megfogalmazásával van gond. Hiszen a felszólító mód egyben azt is jelenti, hogy valamit elvárunk, előírunk - tanácsadások során - a kérdező számára. Pedig nem erről van szó! Hanem arról a determináltságról, amit vall az asztrológia. A cél, amiért az ember született így vagy úgy, de meg fog valósulni. A kérdés csak az képes-e „önként” ebbe az irányba menni, vagy hagyja, hogy az élet bebizonyítsa neki...célt, amiért született úgysem tudja elkerülni! Amikor asztrológusként feltárom azt, hogy mi a feladata egy embernek, mi a létének a célja, akkor meg kell adnom azt a „segítséget” is, hogy közvetítsem számára azt, hogy ezt hogyan tudja megvalósítani...önként! Mert ha ismeri a kérdező a választási lehetőségeit, akkor a döntés már a kezében van. Nem az asztrológus dönt! Az asztrológia a születési képlet az asztrológus nem ment fel a döntések és azok következményei alól. Az asztrológia nem eszköz ahhoz, hogy le tudjuk magunkról tenni a felelősséget, de lehetőség arra, hogy felismerjük a döntéshelyzeteinket. Tehát nem befolyásol, nem dönt és nem ír elő semmit sem az asztrológia az asztrológus pedig pláne nem! Úgy is mondhatnánk, hogy születéskor a kocka már el van vetve az asztrológus dolga csak annyi, hogy megmondja, a kocka melyik oldala van felül. Az asztrológus sorsot olvas, de nem határoz meg.

Hozzászólások

Edikém, egy asztrológus feladatát kockaolvasásban meghatározni, még nemigen hallottam , de jóóóó !

Szia Molly! Egy "elvetemült" asztrológus, bódult pillanatában akár kockából is képes olvasni:))

Ugyebár van 12 db csillagjegyünk. Szokták párosítani is őket (rendesen) ezek mennyire "tényszerűek"? Mennyire lehet ezeknek hinni? Nem úgy van, hogy lakva ismeri meg az ember a másikat? Vagy van olyan hogy olvassuk valahol, hogy ilyen meg ilyen csillagjegy illik össze a legjobban, és csak olyat próbálunk keresni akivel összeillünk, és mi van akkor ha mégsem működik?

Szia Kata! Köszönöm a kérdéseket, nagyon hasznosak, meg is ihlettek egy blogbejegyzés erejéig! ...és ki illik hozzám? cím alatt válaszoltam!