A Skorpiókra hangolva

Azt hiszem az egyik legrejtélyesebb, legtitokzatosabb emberek a Skorpió jegyében születtek. Ők azok, akik egy pillanat alatt a másik veséjébe látnak. Értik a másik ember motivációit, mi több ÉRZIK is, hogy mi a valódi szándéka és valódi célja egy embernek. Előttük nem igazán vannak titkok. A mitológia egyértelműen elmondja, hogy honnan is ered a Skorpiókra jellemző viselkedésmód, megnyilvánulás.

A Skorpió eredetileg női minőséget hordozott. Az igazság és az ítélkezés tartozott hozzá, valamint termékenység analógiát is fűztek a csillagképhez. A Skorpiót összefüggésbe hozzák Orion halálával. Az egyik ilyen monda szerint, Orion azzal kérkedett, hogy az összes útjába kerülő vadat leöli. Ekkor az istenek a Skorpiót küldték, hogy ölje meg a fullánkjával, ezzel megszabadítva őket Orion fenyegetőzésétől.  

Nos, mint látjuk a Skorpió sosem volt gyáva. Nem félt kockáztatni, de még az életét sem féltette feláldozni, ha az istenek úgy kívánták. Az igazság az, hogy a Skorpió jegy szülöttei a mai napig bírnak ezekkel a vonásokkal. Hiszen, ha olyan emberrel találkoznak, aki a hatalmával nem él, hanem visszaél, aki manipulálni próbál, akkor könyörtelenül leszámolnak, akár az igazság eszközével, akár a fizikális vagy szellemi erejükkel élve. Egyik Skorpió barátomat idézve:” Gyűlölöm, ha manipulálnak! Mert itt csak én manipulálhatok!” Foglalkoztat minden „rendes” Skorpiót a lét és elmúlás kérdései.

Végletesek. Kiszámíthatatlanok. Illetve kiszámíthatók, mert azt pontosan lehet róluk tudni, hogy náluk nincs középút. Valami vagy fekete, vagy fehér. Ez igaz az életük minden területére. Egy Skorpió jegyű embert lehet, hogy meg lehet bántani, még az is lehet, hogy adódik olyan helyzet, amiben kifigurázható, megalázható, legyőzhető. Egy dolog azonban teljesen biztos. Ha az adott szituációban a földre is kerül a revansot nem felejti el megejteni alkalom adtán.

Fergeteges magasságokba és iszonyatos mélységekbe képes egy Skorpió ember kerülni. Fizikai, lelki és szellemi értelemben. Mindenből a legjobb kell neki. Ha az nem lehet, akkor nem kell semmi! Sőt! Akkor jön elő énjének az önpusztító része. Egy Skorpió ember megismeri a határait. Elmegy a végsőkig. Az összes kapcsolataiban feszegeti a határokat. Egészen egyszerűen azért, mert arra kíváncsi, ha még azt is megteszi, amiről biztosan tudja, hogy a másik embernél eléri a tűrésküszöböt, esetleg bizonyos cselekedetével át is lépi azt, akkor is SZERETIK-e?

Mert egyet biztosan tud egy Skorpió lélek, hogy: senki sem érzi azt, amit ő érez, éppen ezért senki sem értheti meg. Ha beleáll ebbe a fixa ideába, akkor eljuthat odáig, hogy úgy sem talál igazi társra. Kompromisszumra meg nem hajlik. Akkor inkább a magány.

A Skorpiók „bírják” a fájdalmat. Ezt úgy értem, hogy a saját és a világ megértésének okán, képesek a saját sérelmeiket megvizsgálni. Képesek újra és újra felszaggatni a sebeiket, kizárólag a gyógyulásuk érdekében. Nagy újjászületők. Az életük során többször adódnak olyan élethelyzetek, amikor a magasból lezuhanva a nulláról kell újra kezdeniük. De az út már teljesen más lesz. Újjászületés minden értelemben.

Hihetetlenül erős akaratú, öntörvényű emberek, akik egyáltalán nem szeretik az állóvizet. Nincs olyan, hogy nyugalom, ha egy Skorpió emberrel élünk. Ő mindenről tudni akar, ami velünk történik, ami bennünk van (már ha ugye elég érdekesek vagyunk a számára). Kifürkészi, kinyomozza a titkokat. Tehát eléggé nehéz helyzetben vagyunk, ha meglepetést szeretnénk neki szerezni, mert ő viszont nem igazán beszél arról, hogy mire vágyik valójában. Ki kell találni. Tehát azt javaslom, hogy csak az kezdjen egy Skorpió emberrel, aki bír a gondolatolvasás technikájával.

Egyik előadásomon azt kérdezték tőlem, hogy : „Ugye a legrosszabb jegy a Skorpió?”

Először megdöbbentem, mert én soha nem így éltem meg őket. Nem éreztem úgy, hogy „rosszak” lennének. Persze a kérdést feltevő hölgy, Skorpió szülött volt, így már „értettem” a kérdését.

Miért is tartják nehéznek, vagy „rossznak” a Skorpió-lelkek a ő földi útjukat, arról a következő bejegyzésben írok.